A gravitáció és a szabad mozgás jelentősége

Három alapelvet említhetnék, amelyek fizikai szinten támogatják a várandósságot és a szülést.  Ezek az egyensúly, a gravitáció és a mozgás, illetve ezek ismerete és bölcs használata.

Ezen alapelvek megfelelő alkalmazása fizikailag könnyebbé teheti a várandósság idejét, támogatja a babák forgó mozgását, így azok könnyebben és pontosabban be tudnak helyezkedni az optimális fejvégű pozícióba, segítenek abban, hogy közvetlenül a szülést megelőzően a babának több helye legyen a leereszkedéshez, valamint megkönnyítik a vajúdás és a szülés menetét. Nem ritkán kerül sor császármetsésre azért, mert az anya elfáradt és kimerült, a vajúdás elhúzódott (meghaladta akár a 14-18 órát is, amellyel túllépte az intézményes kereteken belül előírtakat), a méhszáj még nem áll készen, vagy ha teljes tágulásban is van, a kisbaba még nem ereszkedett le. A kitolási szakasz tehát még csak ez után következne. Ilyenkor már nem sok időt kap a kismama, útközben már biztosan felmerült a beavatkozások lehetősége is (pl.: a burokrepesztés vagy az oxitocin infúzió), és ha ezzel párhuzamosan a baba szívhangja is romlik, az bizony egyértelművé teszi a szülés művi befejezését. Ilyen esetek hátterében a legtöbbször lelki elakadásokkal is kell számolni, azonban fizikai szinten is több tényező állhat a háttérben, amelyek megelőzése érdekében érdemes megfontolni és alkalmazni a fent említett alapelveket.

A  gravitáció és a szabad mozgás jelentősége

Gondolkodtál már azon kedves kismama, hogy amikor majd eljön a „nagy nap” hogyan szeretnél vajúdni vagy, hogy milyen pózban szeretnél szülni? Elképzelted már, hogy a testednek mi lenne a legkényelmesebb póz vagy, hogy milyen alternatív módszerekkel segítenél a fájdalmaidon? A szülésfelkészítőimen vagy a jóga óráimon, amikor a vajúdás folyamata és szülés a téma, mindig érzek egy  kis feszültséget a csoportjaimban és kimondva, vagy kimondatlanul is, de ott motoszkál a levegőben az a méltán jogos kérdést: „Akkor miért is kell irányítás alatt háton fekve szülnünk?”

Nőként, mozgástani  szakemberként és dúlaként is nehezen fogadom el azt a tényt, hogy szemben a természet törvényeivel, a felvilágosult és fejlett orvostudomány egy egészen szűkre szabott elvárás-rendszerbe kényszeríteni a szülő nőket. És akkor ott állunk mi nők életünk talán legmeghatározóbb élménye előtt és ahelyett, hogy valóban az ösztöneinkre hallgathatnánk, megélhetnénk a teljes folyamatot egy egészként, stratégiákat és terveket kell szövögetnünk, amelyek átsegítenek minket a szülészetek csapdáin.

Szülőágyak fogságában

Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a hanyatt fekve szülés Franciaországban XIV. Lajos idejében terjedt el. A király így akarta végignézni, hogyan szül a felesége.  Egyes feltételezések szerint ez az esemény szabott gátat az addig szabadon választható pózoknak, ami hamarosan elterjedt és fájdalmas divattá vált. Az újkor hajnalán az orvostudomány technikai forradalma a szülészetet egyre inkább sebészeti ágazattá változtatta, ami a nőket hanyatt fekvésre kényszerítette, hogy a különböző beavatkozásokat el tudják rajtuk végezni, miközben egyre több bába keveredett boszorkányperekbe. A bábák sajnos azóta sem nyerték vissza méltó helyüket, és még ma is igen gyakran érik őket rosszalló megjegyzések. A kórházi szülésznők szerepe pedig mindenkor alárendelt az orvoséval szemben. Amióta a kisbabák kórházakban születnek az anyák hanyatt fekve, folyamatos megfigyelés és irányítás alatt szülnek, és gyakran olyan beavatkozásokat is végrehajtanak rajtuk, amelyek szükségessége egyre vitatottabb. A szabad mozgás, az evés és az ivás tiltása, valamint a szülőágyon (is) teljes irányítás alatt álló anyák kompetenciái és szabadságjogai több ponton sérülnek. 

 „Kismama feküdjön fel az ágyra! Ha azt csinálja, amit mondunk, akkor minden rendben lesz.”

Sajnálatos módon, a háton fekvő szülőpozíció azon túl, hogy a szülés körüli csapatnak biztosítja a kényelmesebb hozzáférést és a teljes körű befolyást, a nő számára számtalan hátránnyal jár. Elsősorban azért, mert a medence átmérője akár 30%-kal is csökkenthet, és az előnytelen pozíció miatt az anya kénytelen közvetlenül a keresztcsont irányába nyomni. Az így ható belső erők miatt a medence átmérője tovább szűkül, ami a kisbabának még nagyobb kihívást jelent az egyébként is szűk helyen való áthaladáshoz, és az anya is erős fájdalmakat él át. Háton fekvésben az anatómiai adottságok és az előbbiekben leírt okoknál fogva a szülőcsatorna felfelé ívelődik, így a nőnek a gravitáció ellenében kell kitolnia a babáját.

A kőmetsző pózban (hanyatt fekvő helyzetben, magasra felhúzott lábakkal) történő szülés során az erőltetés miatt olyan erőbehatások keletkeznek, amelyek károsan hatnak a medence ízületeinek a struktúráira, a természetesnél nagyobb feszítőerők lépnek fel, melyek a csípőlapátokat nagy erővel távolítják el egymástól, alapot adva számos lehetséges fizikai traumának. Ennek eredményeképpen, a szülés után elhúzódhat a felépülés, tartós és meglehetősen erős csípő-, derék-, és szeméremcsont fájdalom léphet fel. A szülés után jelentkező aranyérproblémák és vizelet inkontinencia kialakulásának a hátterében az erőltetett kitolás nagyobb okozati összefüggéseket mutat, mint a gátmetszés elmulasztása. Emellett az irányított és erőltetett szülés során sokkal erősebb hasprésre van szükség, mint egy függőleges testhelyzetben, a medencefenék izmai nem képesek a megfelelő mértékben ellazulni, (tehát a rendeltetésüknek megfelelő módon működni), hiszen a megnövekedett nyomásra kompenzációval, azaz izommunkával válaszolnak. A feszes gátizmok pedig további korlátozást jelentenek a baba számára és megnövelik a gátmetszés szükségességét. Tény, hogy ha a nők szabadon mozoghatnak, és függőleges testhelyzetben szülhetnek, akkor a műszeres szülésbefejezések aránya csökken, a kitolási szakasz rövidebb, és kevésbé valószínű, hogy szükség lesz gátmetszésre. (Hodnett, Gates és Hofmeyer „Continuous support for women”)

„Együttműködöm a testemmel és a babámmal. Hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek.”

A szülés energiája nem lineáris természetű, hanem spirális. Az nők ösztönösen szeretik ringatni és forgatni a csípőjüket vajúdáskor, mert az enyhíti a fájdalmaikat, a mozgás önbizalmat ad, és segíti a babák mozgását is, amely szintén egy forgó mozgás. Az ideális szülő póz lehetővé teszi a keresztcsont és a farokcsont számára a szabad elmozdulást (háton fekve az ágynak ütköznek), a medence átmérője minden irányba tágulni képes, és ha szükséges, az anya a kitolás alatt is változtathat pózt.

Egy felmérés szerint az amerikai nők 57%-a háton fekve, 35 %-a félig ülő helyzetben, 4%-a oldalt fekve, 3%-a guggolva és pusztán 1%-a szült négykézláb pózban intézményi kereteken belül. A magyarországi Bábakalács Születésház nyilvánosságra hozott statisztikái alapján a tavalyi évben (2014) 62 kisbaba született náluk, az anyák több mint fele, (36) négykézláb szült, tízen állva, heten guggolva, négyen térdelve, hárman ülve, ketten pedig fekve (ebből egy esetben volt az anya szabad választása, egy esetben pedig a bábák javasolták a pózt). Szinte ugyanez az eloszlás figyelhető meg más intézményekben vagy bábai praxisban, ahol biztosítottak a háborítatlan körülmények: a legtöbb nő egy függőleges testhelyzetet választ és csak elenyésző százalékuk a hanyatt fekvést (hazai statisztikát a témában sajnos nem találtam).  

Kedves kismamák, amikor szülünk, valóban emlősök vagyunk. A vajúdás és a szülés során agyunk ún. primitív része, az ösztönök lakhelye kell(enne), hogy aktiválódjon nem a tudatos, gondolkodó része.  A test bölcs és pontosan tudja, hogy mit kell tennie, különösen akkor, ha hagyják szabadon gondolkodni, illetve tenni a dolgát, és az irányítás helyett csak megfelelő támogatást kap. Úgy gondolom a háton fekvés egy olyan természetellenes szülő póz, amelyben a testünk sérülékeny, és nehezen találja fel magát irányítás nélkül, ezért ha így kell szülnünk, lehet, hogy tanácsos követni a szülésznő vagy az orvos instrukcióit, mivel azok átsegítenek a nehézségeken (DE még ez sem garancia arra nézve, hogy sértetlenül megúszná a gátunk). Érdemes azonban olyan intézményt választani a szülés helyszínéül, amelyben lehetőség van a szabad mozgásra és pozícióválasztásra, és a testi egészségen túl a lelki is helyet kap. Emellett fontos lenne az is, hogy legyen végre bátorságunk kimondani azt, amit mindannyian érzünk, tudunk: baj van a szemléletmóddal és a bánásmóddal a kórházainkban!

A Hét Napban megjelent cikk  2015.2.11 | LXX. évfolyam 6. szám, Baba-mama rovat